Connect with us

Bíblia HUNUJ

Hebreus 3

1 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra,

2 aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában.

3 Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, mint ahogyan a háznál nagyobb tisztessége van a ház építőjének.

4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.

5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett,

6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.

7 Ezért, amint a Szentlélek mondja: "Ma, ha az ő szavát halljátok,

8 ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában,

9 ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át.

10 Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat.

11 Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére."

12 Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.

13 Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.

14 Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.

15 Mert amikor ezt mondja az Írás: "Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor",

16 azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból?

17 És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában?

18 És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak?

19 Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.

Continuar Lendo