Connect with us

Bíblia HUNUJ

Jeremias 36

1 Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának a negyedik esztendejében így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz:

2 Végy elő egy irattekercset, és írd rá mindazokat az igéket, amelyeket kijelentettem neked Izráelről, Júdáról és a többi népről, attól fogva, hogy beszélni kezdtem hozzád: Jósiás idejétől egészen a mai napig.

3 Talán meghallja Júda háza, hogy mennyi veszedelmet készülök rájuk zúdítani, és ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket.

4 Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az ÚRnak minden igéjét, amit kijelentett neki.

5 Majd ezt parancsolta Jeremiás Bárúknak: Én akadályozva vagyok, nem mehetek az ÚR házába,

6 azért te menj, és az ÚR házában a böjt napján olvasd fel a nép előtt a tekercset, amelyre diktálásom után leírtad az ÚR igéjét. Olvasd fel azok előtt a júdaiak előtt is, akik a városaikból érkeztek!

7 Talán az ÚR elé száll könyörgésük, és megtérnek a rossz útról. Mert nagy és lángoló haraggal beszélt az ÚR ez ellen a nép ellen.

8 Bárúk, Nérijjá fia pontosan úgy járt el, ahogyan Jeremiás próféta parancsolta, és felolvasta az iratból az ÚR igéjét az ÚR házában.

9 Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban ugyanis kihirdették Jeruzsálem egész népének és a Júda városaiból Jeruzsálembe érkezett egész népnek, hogy tartsanak böjtöt az ÚR előtt.

10 Ekkor olvasta fel Bárúk az iratból Jeremiás szavait az ÚR házában, Gemarjának, Sáfán kancellár fiának a kamrájában, a felső udvarban, az ÚR háza új kapujának a bejáratánál, az egész nép előtt.

11 Amikor meghallgatta Míkájehú, Gemarjá fia, Sáfán unokája ebből az iratból az ÚR minden igéjét,

12 elment a királyi palotába a kancellár szobájába, ahol éppen ott ültek a vezető emberek mindnyájan: Elisámá kancellár, Delájá, Semajának a fia, Elnátán, Akbórnak a fia, Gemarjá, Sáfánnak a fia, Cidkijjá, Hananjának a fia és a többi vezető ember.

13 Míkájehú jelentette nekik mindazt, amit hallott, amikor Bárúk felolvasta az iratot a nép előtt.

14 Ekkor elküldték a vezető emberek Bárúkhoz Jehúdit, Netanjá fiát, Selemjá unokáját, Kúsi dédunokáját ezzel az üzenettel: Vedd a kezedbe a tekercset, amelyet felolvastál a nép előtt, és jöjj ide! Bárúk, Nérijjá fia kezébe vette a tekercset, és elment hozzájuk.

15 Ők ezt mondták neki: Ülj le és olvasd fel előttünk! És Bárúk felolvasta előttük.

16 Amikor az egészet végighallgatták, megrettenve néztek egymásra, és ezt mondták Bárúknak: Nekünk jelentenünk kell mindezt a királynak.

17 Majd ezt kérdezték Bárúktól: Mondd el nekünk, hogyan írtad le mindezeket? Diktálás után?

18 Bárúk így felelt nekik: Diktálva mondja nekem mindezeket, én pedig leírom a tekercsre tintával.

19 A vezetők ezt mondták Bárúknak: Menj, és rejtőzz el te is, meg Jeremiás is&#59; ne tudja senki, hogy hol vagytok!

20 Majd bementek a királyhoz az udvarba, miután a tekercset elhelyezték Elisámá kancellár szobájában, és jelentették mindezt a királynak.

21 A király elküldte Jehúdit, hogy hozza el a tekercset. Jehúdi el is hozta Elisámá kancellár szobájából, és felolvasta a király előtt, és a király szolgálatában álló vezető emberek előtt.

22 A király éppen a téli palotában tartózkodott, mert az év kilencedik hónapja volt. Előtte a kályhában égett a tűz.

23 Amikor Jehúdi három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a kályha tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a kályha tüzébe nem került.

24 Nem rettentek meg, ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei, amikor hallották mindezeket.

25 Elnátán, Delájá és Gemarjá kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk.

26 Sőt megparancsolta a király Jerahmeél királyfinak, Szerájának, Azriél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúk írnokot és Jeremiás prófétát. De az ÚR elrejtette őket.

27 Így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz azután, hogy a király elégette a tekercset azokkal az igékkel, amelyeket Bárúk Jeremiás diktálása után írt le:

28 Végy elő egy másik tekercset, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákim, Júda királya!

29 Jójákimnak, Júda királyának pedig mondd meg: Így szól az ÚR: Te elégetted azt a tekercset, és ezt mondtad: Miért írtad rá, hogy el fog jönni a babilóniai király, elpusztítja ezt az országot, és véget vet benne az embernek és állatnak?!

30 Ezért így szól az ÚR Jójákimról, Júda királyáról: Nem fog az utódja Dávid trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever nappal a hőségben, éjszaka a fagyon.

31 Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra mindazt a veszedelmet, amit megmondtam nekik, de nem hallgattak meg.

32 Jeremiás tehát elővett egy másik tekercset, odaadta Bárúk írnoknak, Nérijjá fiának, az pedig felírta rá Jeremiás diktálása után azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzájuk.

Continuar Lendo